Hogyan kezdődött...


Laczkó Attila vagyok

A jóga körülbelül 7 éve jött be az életembe. Az első órára hosszas unszolás után, szkeptikus érzésekkel mentem el. A szőnyegre állva nem értettem, mit keresek itt és ennek mi értelme is van valójában. A tanárnő azt mondta, lazíts, lélegezz könnyedén, én meg közben örültem, hogy egyáltalán még kapok levegőt. Ziháltam és a lábaim úgy remegtek, mint két szalmaszál a szélben. Dühös voltam és zaklatott, de csináltam..., akkor még dacból, csak azért is. Valami számomra is érthetetlen módon, újból és újból vissza tértem a matracra. Egyre könnyebben kezdtek menni, az azelőtt még kivitelezhetetlennek tűnő pozíciók is. Sőt...!  Időnként még élveztem is. Később kezdtem felismerni, hogy miért is több a jóga, mint egy átlagos sport.

Ahogyan aktuálisan érzem magam egy-egy asanaban, az sokat elárul arról, hogyan vagyok épp jelen az életemben. A gyakorlások utáni relaxációkban egyre mélyebben tudtam elmélyülni és közelebb kerülni önmagamhoz. A testem korlátainak meglépése segített hozzá az elmém korlátainak felismeréséhez és lassú elengedéséhez is. Természetesen ez egy örökké tartó folyamat. Ha egy pozícióval szembeni ellenállásom lazult, az az elmém korlátait is tágította, puhította. A testi-lelki együttgyakorlàs egy mélyebb önismerethez és önreflexióhoz vezet, amelynek alapja a rendszeres meditáció, ami a jóga végső célja is valójában. A test egészségessé alakítása után, könnyebben tudunk a jóga mélyebb rétegeibe is hatolni. Amikor szembe jött velem egy jógaotatói képzés lehetősége, még azért akartam elvégezni, mert pontosabban akartam tudni, mit, miért csinálok és az milyen hatással van a testemre, tudatomra. A barátaim közben kérték, tartsak nekik órát gyakorlásképpen, amit mindannyian nagyon élveztünk.

Így kezdtem el a sikeres vizsgàm után órákat tartani és hívlak téged is, gyakoroljunk együtt, tapasztald meg te is a jóga sokrétű, áldásos hatását és felszabadító képességét!

Gyere és csatlakozz te is közénk! Gyakoroljunk együtt, akár kezdő, akár haladó jógás vagy.

 

Kapcsolat

2369

Jóga óra

3200

Kávé

5200

Felülés

6000

Kinyújtás

Tudj meg többet

Merülj el a Jóga világában

A jóga (szanszkrit: योग) a tudat átalakítását, illetve a karma és az újjászületés (szamszára) körforgásából való megszabadulás (móksa) elérését szolgáló indiai vallási módszerek és technikák.[1] A keleti bölcselet egy formája, ami Indiában fejlődött ki a hinduizmus kulturális közegében. Több indiai bölcseleti munka tárgyalja és igen fontos szerepet játszik a hindu szellemiségben. A jóga tudománya, a hozzá kapcsolódó világlátás minden bizonnyal az ókori Indus-völgyi civilizációban gyökerezik

A jóga alapja az önuralom. A puritán, egyszerű élet elengedhetetlen a jógához. A jóga lényege a fegyelmezettség, mind a test, mind az elme vonatkozásában.[4] A jóga tudomány, amelyet India ősi látói (risik) tökéletesítettek, de nemcsak India, hanem az egész emberiség számára. Egzakt tudomány, az önművelés gyakorlati módszere.

Nem szabaaad! :)